|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
HERÓDES HALÁLA
Mint láthattuk, az apostolok "csodatételeit" minden
esetben a Hálózat ügynökei segítették elõ. Õk voltak a "csodák"
elõmozdítói. Eljátszották a rájuk kiosztott szerepet.
Ugyanakkor, mint közismert, a hatóságok minden
eszközzel üldözték a Mozgalom tagjait. Ezért elõfordult, hogy néhány
esetben a kulcsszereplõk közül is börtönbe vetettek néhányat.
Itt már a Hálózat nem segíthetett, hiszen
kiszabadításukhoz különleges eszközökre lett volna szükség, melyek csak a
miszszionárius fegyvereseknek angyaloknak álltak a
rendelkezésükre.
Mivel a hatóságok egyik vagy másik, a Terv
szempontjából kulcsfontosságú személyt bebörtönöztek, ez rontotta a Terv
megvalósításának esélyeit. Ezért a misszionáriusok
rákényszerültek arra, hogy elõlépjenek a háttérbõl és közvetlenül
beavatkozzanak a történésekbe.
A vallás ezeket az akciókat csodaként tartja számon. Ahogy
a szövegek alapján rekonstruálni fogjuk a történteket, látni
fogjuk, hogy az egésznek semmi köze a csodákhoz.
Ugyan nem ez a történet lenne sorrendben az elsõ, de
azért kezdem vele, mert így a többi szöktetés mikéntje is
érthetõvé válik.
|
|
|
|
|
|
1. Abban az idõben pedig
Heródes király elkezde ke- gyetlenkedni
némelyekkel, a gyülekezetbõl valók kö- zül.
2. Megöleté pedig Jakabot,
Jánosnak testvérét, fegy- verrel.
3. És látván, hogy ez tetszik a
zsidóknak, föltette ma- gában, hogy
elfogatja Pé- tert is. (Valának pedig a ko- vásztalan kenyerek napjai.)
4. Kit el is fogatván, töm- löczbe
veté, átadván négy négyes katonai
szakasznak, hogy õrizzék õt; húsvét
után akarván õt a nép elé vezettetni.
|
| | | | | | | | | | | | | | |
|
5. Péter azért õrizteték a
fogságban; a gyülekezet pedig
szüntelen könyörög vala az Istennek
õ érette.
6. Mikor pedig Heródes õt
elõ akará vezettetni (vagyis a miszszionáriusok akkor léptek
akcióba, mikor a helyzet válságossá
vált), azon az éjszakán aluszik vala Péter két vitéz
között, megkötözve két
lánczczal; és õrök õrizék az ajtó elõtt
a tömlöczöt.
*878
|
|
|
|
|
|
|
|
Heródes nyilván meg akarta Pétert öletni. De mivel épp a
kovásztalan kenyerek ünnepe volt, ezért várnia kellett az
ünnep végéig.
Nem kétséges, hogy mi várt Péterre. Mivel már fogytán volt
az idõ, a misszionáriusok kénytelenek voltak közvetlenül
beavatkozni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
*878 Az apostolok cselekedetei 12
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ne feledjük: Péter tömlöcben volt megláncolva. A
börtön minden ajtaját õrök vigyázták. Mivel meg volt láncolva, ezért
a szabadulásához csak kívülrõl jöhetett a segítség.
Túl nagy volt az õrség létszáma is, és túl éberen
õrködtek ahhoz, hogy a Hálózat megpróbálja Pétert egyszerûen
megszöktetni a börtönbõl. Ezért nem maradt más hátra, minthogy a
miszszionáriusok egy speciális, erre a célra kiképzett
kommandót vessenek be. Természetesen az éj leple alatt.
Akárcsak egy akciófilmben, úgy történtek itt is az események.
A sötétben, a város határában egy jármû landolt.
Fedélzetén egy állig felfegyverkezett kommandó érkezett.
Mindannyian fekete öltözékben voltak. A kapcsolatot egymás között az
öltözékükre szerelt apró rádió adó-vevõn keresztül tartották.
A sötétben, a legkisebb neszt is kerülve elindultak a
város felé.
Mikor annak területére értek, a börtön felé vették az irányt.
Hangtalanul osontak az éj sötétjébe burkolózott utcákon.
A csapat elõõrse vigyázott arra, hogy ne érje õket váratlan
meglepetés.
A sort az utóvéd zárta, mely hátulról fedezte a csapatot.
Így haladtak az éjszakai városon utcáról utcára.
Mikor elérték a börtön épületét, szemügyre vették a
bejárati õrséget.
A kommandósok csak kézjelekkel kommunikáltak,
nehogy a legcsekélyebb zajt is keltsék.
Mikor nesztelenül közelebb lopóztak az õrökhöz,
egyikük egy speciális altatógázt tartalmazó palackot vett elõ.
Kinyitotta a szelepét, és az õrök felé hajította.
Meghallva a koppanást, azok önkéntelenül keresni
kezdték a hang forrását. Nem tartottak semmitõl, mert ugyan ki
merte volna õket megtámadni? Hiszen az épületen belül
meglehetõsen sok fegyveres volt, akik bármikor a segítségükre
siettek volna.
Ezért ahelyett, hogy gyanakodtak volna, inkább
felületesen keresni kezdték a koppanás okát.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A "színtelen és szagtalan" gáz gyorsan terjedt. Mikor
elérte õket, néhány pillanat múltán hangtalanul összerogytak.
Ekkor a csapat futva megindult a bejárat felé. Az
oldalvédek fegyvereikkel a környék sötét utcatorkolatait pásztázták.
Készen arra, hogy váratlan esemény esetén pillanatok alatt
ártalmatlanná tegyenek bárkit, aki számukra veszélyt jelenthet.
Miután elérték a kaput, két fegyverest hátrahagyva
hátvédként, a többiek beléptek az épületbe.
A folyosókon õrködõ strázsát egy-egy alatógázzal teli
patronnal semlegesítették.
Rövid idõ múlva az elsõ és második õrsön posztoló õrök
mindannyian a földön hevertek, magatehetetlenül. Helyettük
immár a kommandósok õrizték a bejáratokat. A gáz megtette a
hatását...
Mivel Péter a hatalom számára szinte elsõ számú
közellenség lett, ezért a cellaajtaját külön is õrizték.
Ezeket az õröket is a legkisebb zaj nélkül tették
ártalmatlanná a kommandósok. De a bevetett gáz nemcsak õket érte,
hanem a cellaajtón át beszivárogva a nyugtalanul hánykolódó
Péternek is jutott belõle.
Pillanatokon belül õ is aludt.
A kommandó parancsnoka elvette a földön fekvõ õröktõl
a cellaajtó kulcsát. Kinyitotta azt és belépett. Péter az
ajtónyikorgásra nem riadt fel, õ is aludt.
Ezért a parancsnok rázni, ébresztgetni kezdte:
|
|
|
|
|
|
7. És ímé az Úrnak angyala
eljöve, és világosság fény- lék a tömlöczben: és meg-
|
| | |
|
lökvén Péter
oldalát, felköl- té õt,...
*879
|
|
|
|
|
|
|
|
A csuklóira kapcsolt bilincseket egy speciális eszközzel
pillanatok alatt hangtalanul átvágta.
Mikor Péter kicsit magához tért, az "angyal" a
kommandó parancsnoka a következõket suttogta neki:
|
|
|
|
|
|
8. És monda néki az angyal:
Övezd fel magadat, és kösd fel
saruidat. És úgy cse-
|
| | |
|
lekedék. És monda néki: Vedd rád felsõruhádat és
kövess engem!
*880
|
|
|
|
|
|
|
|
Péter kóválygó fejjel, kissé imbolyogva felállt. Komótos,
ügyetlen mozdulatokkal felöltötte saruját és felvette köpenyét.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
*879,*880 Az apostolok cselekedetei 12
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A csoport vezetõje ezután sietve elindult kifelé, és intett
Péternek, hogy kövesse.
|
|
|
|
|
|
9. És kimenvén, követé õt
(semmi miszticizmus: gya- log távoztak); és nem tud- ta, hogy
valóság az, a mi történik az angyal által,
hanem azt hitte, hogy látást
|
| | | | |
|
lát (vagyis bódult, zsibbadt
állapotban volt a bevetett
kábító gáz miatt. Mintha részeg lett
volna. Azt hitte, hogy hallucinál. Nem volt teljesen
magánál).
*881
|
|
|
|
|
|
|
|
Bizonytalan lépésekkel, egyensúlyát megtartani igyekezve
követte az "angyalt" a folyosók labirintusán keresztül.
Mikor elhaladtak az õrhelyek mellett, csak azt látta, hogy
a katonák mind a földön fekszenek és békésen alszanak.
De nem volt idõ nézelõdni. Ahogy sietve áthaladtak a
posztokon, elérték a bejárati vaskaput.
Az akció alatt az be volt hajtva, nehogy egy véletlenül a
környékre tévedõ embernek feltûnjék: valami nincs rendjén.
Mikor elérték a bejárati kaput, a kint õrködõ
kommandósok kitárták azt elõttük.
Péter, mivel még mindig az altató hatása alatt volt,
csak kábultan észlelte a külvilágot. Ahogy az ajtó kitárult elõtte,
azt hitte, hogy az magától nyílt ki.
|
|
|
|
|
|
10. Mikor pedig általmentek az
elsõ õrsön és a máso- dikon
(az õrök el voltak
kábítva), jutának a vas- kapuhoz, mely a
városba visz; mely magától
meg- nyílék elõttük (a
kom- mandócsoportban mely e merész
szöktetést végre- hajtotta, többen voltak.
|
| | | | | | | |
|
Míg az egyik misszionárius
Péterrel, addig a többiek a vaskapuval és a kinti õrökkel
voltak elfoglalva, vagyis összehangolt csa- patmunka
folyt): és kimen- vén, egy utczán
elõremené- nek; és azonnal
eltávozék az angyal õ tõle.
*882
|
|
|
|
|
|
|
|
Ahogy kifelé tartottak a börtönbõl, a kommandó tagjai
biztosították a visszavonulást.
|
|
|
|
|
|
11. És Péter magához
térve (vagyis valóban az
õrök- kel együtt õ is el lett ká- bítva.
Ezért kellett ennyi idõ ahhoz, hogy magához térjen. Hiszen ha
valakit az éjszaka közepette természe- tes álmából
felébresztenek, akkor az egy percen belül "magához tér". Itt
viszont sokkal több idõ kellett eh- hez. És Péter, saját beval- lása szerint, kába volt, hi-
|
| | | | | | | | | | |
|
szen
magához kellett tér- nie) monda: Most tudom igazán, hogy az
Úr elbo- csátotta az õ angyalát,
és megszabadított engem He- ródes kezébõl
(valóban, hiszen a helyzet válságosra fordult,
és így a misszio- náriusok elvesztették vol- na Pétert, az
egyik kulcs- figurát) és a zsidók
népé- nek egész várakozásától.
*883
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
*881,*882,*883 Az apostolok cselekedetei 12
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mikor kiértek az utcára és már eléggé eltávolodtak a
börtön épületétõl, a csoport vezetõje, megbizonyosodva, hogy a
"szökevény" már biztonságban van, szó nélkül elindult a társai
irányába.
A friss éjszakai levegõ felfrissítette Pétert. Feje kitisztult.
A szöveg szó szerint azt mondja, hogy magához tért. Ekkor
gondolta csak végig, hogy valójában mi is történt vele.
Rádöbbent arra, hogy egy nem mindennapi kinézetû
személyt látott, aki kihozta õt a börtönbõl. Ez nyilvánvalóan nem
lehetett a Hálózat embere. Ahhoz túl furcsa volt a külseje.
Megértette, hogy ez nem lehetett más, mint a misszionáriusok egyik
"angyala"...
Az õrök kevéssel késõbb éledezni kezdtek. Amikor már
valamennyire magukhoz tértek, sehogyan sem értették,
hogyan kerültek a földre. Nem tudták, mi történt velük, és mitõl
veszítették el az eszméletüket.
Amikor felfedezték Péter eltûnését, riadót fújtak. De
ekkor az már biztonságban, János anyjának házában volt...
|
|
|
|
|
|
18. Mikor pedig megvirradt, nem csekély háborúság tá-
|
| |
|
mada a vitézek között, mi történt hát
Péterrel.
*884
|
|
|
|
|
|
|
|
Bottal üthették a nyomát...
|
|
|
|
|
|
19. Heródes pedig mikor
elõkérte õt és nem találta, kivallatván az õröket, pa-
|
| | |
|
rancsolá, hogy
kivégeztes- senek...
*885
|
|
|
|
|
|
|
|
Péter biztonságban volt, de Heródes újra csak halálra
kerestette. Semmilyen eszköztõl sem riadt vissza, csakhogy
megtudja, hol bújkál.
A hatalom, személy szerint Heródes, esküdt ellensége volt
a Mozgalomnak. Több esetben keresztbe tett annak.
Megölette Jakabot, a Csapat egyik tagját. Ezt a misszionáriusok
megsokallták. Úgy döntöttek, hogy mivel Heródes túl sokat
akadékoskodik, veszélyeztetve ezzel a Terv sikerét, likvidálni kell õt...
Ezt természetesen Heródes is sejthette. Hiszen sokan
mások is a halálát kívánták. Ezért állandóan nagyszámú
fegyveres õrség vigyázta.
Ugyan a méreg is szóba jöhetett volna, csakhogy az
általa elfogyasztani kívánt ételt kóstolók próbálták, nehogy
mérgezett legyen. Csak akkor evett, ha kóstolóinak késõbb,
miután ettek a neki szánt ételbõl, nem történt semmi bajuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
*884,*885 Az apostolok cselekedetei 12
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Így ez sem bizonyult megfelelõ célravezetõ módszernek.
Az óvintézkedések megtétele után Heródes
biztonságban érezhette magát.
Ennek jeleként rendszeresen, a fõtéren székében ülve
jelent meg a nagy nyilvánosság elõtt. A tömegtõl nem félt,
hiszen az emberektõl fegyveresek dupla sorfala õrizte.
Mikor a misszionáriusok a Hálózat jelentéseibõl
megtudták, hogy szinte lehetetlen közel férkõzni hozzá, valamilyen
más, szokatlan megoldást kellett találniuk.
Felfigyeltek arra, hogy Heródes, mintegy hangsúlyozandó
a magabiztosságát, rendszeresen megjelenik a fõtéren az
emberek elõtt.
Arról persze szó sem lehetett, hogy a Hálózat likvidálja,
mivel ott voltak a fegyveres õrök.
Itt már csak a magas fejlettségû technika jöhetett
számításba. Meg az, hogy idõnként, a fõtéren megjelenve, jó célpontot
kínált egy légi jármû számára...
Heródes soron következõ nyilvános szerepléséhez
nyugodtan készülõdött. Hiszen nem tartott semmitõl.
Fogalma sem volt arról, hogy a misszionáriusok egyik
támaszpontján egy jármû emelkedik a levegõbe, mely a
likvidálására kapott parancsot...
|
|
|
|
|
|
21. Egy kitûzött napon pe- dig
Heródes királyi ruhá- jába felöltözve és székibe
|
| | |
|
ülve nyilvánosan
szóla hoz- zájuk.
*886
|
|
|
|
|
|
|
|
Elfoglalta a helyét székében, mindenki számára jól
látható helyen, de ugyanakkor biztonságos távolságban az
emberektõl, akik a téren gyûltek össze.
A szokott program volt soron. Ezért kissé unottan
szemlélte a történéseket.
Eközben egy misszionárius jármû a város felé tartott.
Fedélzetén olyan fegyver volt bevetésre készen, mely a pillanat
tört része alatt nagy pontossággal juttatja majd célba a lövedéket...
Elérve a város határát, kis magasságba ereszkedett.
Ahogy elhúzott a házak felett, a meglepett emberek, felnézve,
még csak nem is láthatták, hisz ahhoz túl gyorsan repült.
Mindenfelé csak a hajtómûvei által keltett robaj volt hallható.
A másodperc tört része alatt repülte át a külvárost. A
fõtér felé száguldott.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
*886 Az apostolok cselekedetei 12
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az ottlévõk meghallották a jármû hangját. Egyértelmû
volt, hogy nem mennydörgés, mely a vihart megelõzi. Abban is
biztosak voltak, hogy az, amit hallanak, nem ember által
keltett hang...
|
|
|
|
|
|
22. A nép pedig felkiálta: Is-
|
|
|
ten szava ez és nem emberé.
*887
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy szemvillanyásnyi idõ múlva feltûnt a repülõ jármû is.
Az emberek csak azt látták, hogy valami irtózatos sebességgel
száguld el a fejük fölött. Az egész egy fél másodpercig sem
tartott...
De ez a nagyon kevéske idõ is elegendõ volt a fedélzeti
fegyver kezelõjének arra, hogy a kijelölt célpontra több lövést
adjon le.
Heródes még csak észbe sem kaphatott, mikor a
lövedékek telibe találták. Azonnal végeztek vele...
Másodpercekkel késõbb a jármû már el is hagyta a város
területét.
A Heródes segítségére sietõ szolgák már csak azt
konstatálták, hogy uruk, több sebbõl vérezve, nem lélegzik, és a
szíve sem dobog...
|
|
|
|
|
|
23. És azonnal megveré õt az
Úrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá
|
| | |
|
a dicsõséget; és a
férgektõl megemésztetvén, meghala.
*888
|
|
|
|
|
|
|
|
Kiderül innen, hogy a fegyveres jármû, mely õt
likvidálta, "angyal" típusú volt.
Heródes halálával elhárult az útból az egyik legnagyobb
akadály, mely a Terv további megvalósítását gátolta.
|
|
|
|
|
|
24. Az Istennek ígéje pedig
|
|
|
növekedik és terjed vala,
*889
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
*887,*888,*889 Az apostolok cselekedetei 12
|
|
|
|
<<Vissza
Tovább>>
|
|
|
|
Vissza a tartalomjegyzékre
|