ELSÕ FEJEZET. A KEZDET

MÓZES

  Történetünk Mózes születésével veszi kezdetét. Ekkor a zsidók már hosszú ideje az egyiptomi rabszolgaság jármának terhét viselik. Helyzetük reménytelen.
  Ebben a helyzetben születik meg az a személy, ki késõbbi cselekedeteivel történelmet csinál.
  Születésének körülményei eléggé furcsák. De erre majd késõbb visszatérünk. Több tény birtokában látni fogjuk, hogy Mózes személye különleges. Ne vágjunk azonban most a dolgok elébe...
  Nos, megszületik a kis Mózes. Anyja több hónapig rejtegeti. Mivel nem titkolhatja a végtelenségig azt, hogy fiúgyermeke született, csendben megpróbál megszabadulni a pár hónapos csecsemõtõl. Kosárba teszi, és elrejti a nádasban. De vajon miért teszi mindezt? Hiszen így biztos halál vár a magatehetetlen csecsemõre. Abban az esetben, ha senki sem talál rá, a gyermek meghal...
  A hivatalos és elfogadott nézet szerint azért teszi mindezt, hogy megkímélje gyermeke életét. Mert az egyiptomi fáraó parancsa szerint (megakadályozandó a rabszolga izraeliták létszámbeli gyarapodását) minden újszülött fiúgyermeket meg kell ölni. Viszont ez tûnik a legkevésbé kézenfekvõ megoldásnak, hiszen így éppen az ellenkezõjét — a gyermek biztos halálát — éri csak el. Inkább úgy viselkedik, ahogy egy olyan anya viselkedne, aki megpróbálja elkerülni azt a nagy szégyent, hogy a gyermeke törvénytelen...
  A csecsemõ életben marad, rátalál a fáraó lánya, így megmenekül a biztos haláltól.
  A történelemformáló események akkor veszik kezdetüket, mikor egy magasan fejlett kozmikus társadalom képviselõi felveszik Mózessel a kapcsolatot:

1. Mózes pedig õrzi vala az õ ipának (felesége apjának), Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez.
2. És megjelenék néki az Úr angyala tûznek lángjában egy csipkebokor közepébõl, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala;

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

de a csipkebokor meg nem emésztetik vala.
3. S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor. 4. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá õt Isten a csipkebokorból mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Imhol vagyok.

^*1

^*1 Mózes II. könyve 3

  Tehát Mózes egyedül kinn volt a pusztában, amikor egy rendkívüli jelenségre lett figyelmes. Kíváncsian közelebb ment, hogy jobban szemügyre vegye, mi is az. Ekkor egy hang megállította...
  Késõbb, amikor mindezeket leírta, eléggé zavarban volt annak kapcsán, hogy mit is látott. Hiszen azt mondja, hogy az Úr angyala jelent meg neki, ugyanakkor Isten szólt hozzá. Hogy is van ez? Angyal jelent meg, de Isten szólt hozzá. Most angyal volt, vagy Isten?
  Az egész Biblia tele van ilyen fogalomzavarokkal, melyekrõl az uralkodó szemlélet nem vesz tudomást. Késõbb látni fogjuk, hogy minderre van nagyon logikus és érthetõ magyarázat.

5. És monda ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról, mert a hely, a melyen állasz, szent föld.
6. És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az õ orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.
7. Az Úr pedig monda: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, a mely Égyiptomban vagyon és meghallottam az õ sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sõt ismerem szenvedéseit.
8. Le is szállok, hogy megszabadítsam õt az Égyiptombeliek kezébõl és felvigyem õt arról a földrõl, jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khiveusok és Jebuzeusok lakóhelyére.
9. Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, a mellyel nyomorgatják õket az Égyiptombeliek;

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

10. Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból.
11. Mózes pedig monda az Istennek; Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból?
12. És felele: Én veled lészek! és ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek.
13. Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik?
14. És monda Isten Mózesnek: Vagyok a ki vagyok. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A vagyok küldött engem ti hozzátok.

^*2

  Ezekkel a szövegekkel kapcsolatban mindenképp meg kell jegyeznünk egy fontos körülményt. Azok a történések, melyeknek részese volt Mózes, nyilván nem akkor lettek lejegyezve, amikor történtek. Hanem jóval késõbb. Így figyelembe kell venni azt a tényt, hogy Mózes a látottakat a saját szemszögébõl, a saját ismereteinek

^*2 Mózes II. könyve 3

tükrében írja le. Tehát ezek a leírások valóban tartalmazzák mindazt, ami vele történt, csak szubjektív meglátásban. Mondok erre egy példát:
  Ülünk egy vasútí kocsiban, mely áll. Egyszer csak elindul. Az ablakon keresztül azt látjuk, hogy az épület a fákkal, a peronnal együtt elmozdul. A mi szemszögünkbõl igaznak tûnhet az is, hogy nem mi mozgunk, hanem a fák. Ha valaki, aki még soha nem ült vasúti kocsiban, ezt látná, elsõre azt hihetné, hogy az állomás mozdult meg. Mire persze a mellette ülõ helyesbítene, hogy a vasúti szerelvény indult el. Erre emberünk azt mondaná: "...pedig én azt hittem..."
  Valami hasonló igaz Mózesnél is. A történések többségének, melyek õvele megestek, rajta kívül más szemtanúja nem volt. Persze ez nem azt jelenti, hogy kitalálta az egészet. Ezek az események valóban megtörténtek. Csakhogy ebben az esetben az "én azt hittem" meglátást nem volt kinek korrigálnia. Ezért az égõ csipkebokor esetét az "azt hittem" szubjektív kategóriába kell sorolnunk. Na de térjünk vissza a kezdetekhez.
  Vajon minek volt szemtanúja Mózes?
  Egyedül kinn volt a pusztában. Valami zajfélét hallott messze, és amikor abba az irányba nézett, azt látta, hogy az egyik távoli bokor mögül jön, mely furcsa módon világít. Azt hitte, hogy a bokor azért világít, mert ég. De ha ég, akkor vajon miért nem ég el? Ezt sehogy nem értette. Szerinte a bokor csak akkor világíthat, ha tûzzel ég. Hiszen nem ismert abban a korban más fényforrást, mint a tüzet, a Napot, a Holdat és a csillagokat. De ez egyik sem volt. Akkor pedig mi világít?
  Ezt kiderítendõ, indult el a "világító" bokor irányába.
  Hogy valójában mi történt? Kinn a mezõn, ahol Mózes õrizte a nyájat, egy nem földi eredetû jármû landolt. Ennek a zajára figyelt fel. A jármûvet, mely leereszkedett, egy terjedelmes bokor takarta el Mózes szeme elõl. Az a fény azonban, mely a landolt szerkezet hajtómûveibõl tört elõ, mintegy "átvilágította" a bokrot. Így távolabbról úgy tûnt, hogy a bokor világít. Mikor Mózes a jármû közelébe ért, nem azért takarta el az arcát, mert félt az Istenre tekinteni. Ez a magyarázat gyenge lábakon áll. Hiszen az ember nem azért takarná el az arcát, mert fél valamire ránézni, mert akkor a

tekintetét a földre szegezné, és azt bámulná egyfolytában. Õ azonban kezével eltakarta az arcát, éspedig azért, hogy megvédje a szemét az erõs fénytõl.
  Mikor közelebb ment a bokorhoz, hogy a jelenséget jobban szemügyre vegye, egy hang megállította. Ugyanis az alapjáraton mûködõ hajtómûvek életveszélyesek voltak számára.
  A kapcsolatfelvétel "célirányos" volt. Mózest a nevén szólították. Ebbõl kiderül, hogy azok, akik találkoztak vele, már korábbról ismerték, mintegy megfigyelték õt. Hosszas elõkészület nyomán döntöttek a személye mellett, hogy õ legyen az, akivel felveszik a kapcsolatot.
  A misszionáriusok történelemformáló beavatkozásra szánták el magukat, s Mózesnek a közvetítõ szerepét szánták. De vajon miért esett a választás rá?

3. ...az az ember pedig, Mózes, igen szelíd vala, minden embernél inkább,

|
|
|

a kik e föld színén vannak.

^*3

  Küldetéssel bízták meg. Rajta keresztül vették fel a kapcsolatot Izráel törzsével:

15. És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok...
16. Menj és gyûjtsd egybe az Izráel véneit és mondd ezt nékik: Az Úr, a ti atyáitok Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene megjelent nékem, mondván: Megemlékeztem rólatok és arról a mit elkövettek rajtatok Égyiptomban.
17. És mondám: Kiviszlek titeket az égyiptomi nyomorúságból... a tejjel és mézzel folyó földre.
18. És ha hallgatnak szavadra, akkor elmégy te és az Izráel vénei Égyiptom királyához, s így szóltok néki:

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

Az Úr, a héberek Istene megjelent nékünk; most azért hadd menjünk három napi útra a pusztába, hogy áldozzunk az Úrnak a mi Istenünknek.
19. Én pedig tudom, hogy az égyiptomi király nem engedi meg néktek hogy elmenjetek, még erõhatalomra sem. (Ez valóban nyilvánvaló volt, hisz önszántából a fáraó nem engedett volna el mintegy félmillió rabszolgát, még fenyegetés hatására sem.)
20. Kinyujtom azért az én kezemet és megverem Égyiptomot mindenféle csudáimmal, melyeket véghez viszek benne; így azután elbocsát titeket.

^*4

  Az akkori idõk legnagyobb népvándorlásának elõkészületeit tették meg. Mózes volt az, akin keresztül kapcsolatba léptek a törzs véneivel, és õ volt az, aki az üzeneteket közvetítette. A misszionáriusok úgy vélték, hogy elegendõek lesznek, ha az akkori

^*3 Mózes IV. könyve 12

^*4 Mózes II. könyve 3

kor kezdetleges technikai színvonalához képest bevetik az eszközeiket, melyek persze "csodaszámba" mentek. Ezzel rákényszerítik a fáraót, hogy elengedjen mintegy félmillió rabszolgát. Minden igyekezetükkel azon voltak, hogy csak közvetett beavatkozással érjék el mindezt, ne kelljen nyers erõt alkalmazniuk. Azonban, mint késõbb látni fogjuk, a fáraó konoksága miatt kénytelenek voltak a szabadulás éjszakáján kommandóakciót végrehajtani.

1. Felele Mózes és monda: De õk nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sõt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.
2. Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S õ monda: Vesszõ.
3. Vesd azt — úgymond — a földre. És veté azt a földre és lõn kígyóvá; és Mózes elfutamodék tõle.
4. Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyujtá kezét és megragadá azt, és vesszõvé lõn az õ kezében,
5. Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az õ atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.
6. És ismét monda néki az Úr: Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

kezét és kihúzá: ímé az õ keze poklos vala, olyan mint a hó.
7. És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe, és kivevé azt kebelébõl és ímé ismét olyanná lõn mint teste.
8. És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked és nem hallgatnak az elsõ jel szavára, majd hisznek a második jel szavának.
9. És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvizbõl és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízbõl merítettél, vérré lesz a szárazon.

^*5

  Valóban reális volt annak az eshetõsége, hogy a többiek nem hisznek majd Mózesnek. Egyszerûen kinevetik. A misszionáriusok erre is gondoltak. Ahhoz, hogy a többiek elhiggyék mindazt, amit mond, és komolyan vegyék õt, valami olyat kellett tennie, ami az akkori kor színvonalán csodának minõsült.
  Elsõre a szövegekbõl azt hihetnénk, hogy Mózes kezében egy "egyszerû" vesszõ volt. A késõbbiekben ki fog derülni, hogy ez egy technikai eszköz volt, melyet Mózes azért kapott, hogy "csodákat" vigyen véghez vele, és nem utolsósorban a személyes védelmére szolgált. Egyfajta kézifegyver, mely pálca, henger alakú volt.
  A víz "vérré", vagyis vörös színûvé való átváltoztatása, a mai kémiai ismeretek szintjén a legegyszerûbb "mutatványok" közé tartozik.

^*5 Mózes II. könyve 4

  Egyszóval a misszionáriusok ellátták Mózest mindazon eszközzel, melyekkel bizonyítani tudta azt, hogy ez a harmadik típusú találkozás valóban megtörtént. De lássuk tovább:

10. És monda Mózes az Úrnak: Kérlek Uram, nem vagyok én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnapelõttõl fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvû vagyok (Úgy tûnik, hogy Mózes beszédhibás volt).
11. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?
12. Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell. (A misszionárius átadta mindazt, amit át kellett adnia Mózesnek, és a találkozó a végéhez közeledett.)
13. Õ pedig monda: Kérlek Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz.

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

14. És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda: Nemde atyádfia néked a Lévi nemzetségbõl való Áron? Tudom, hogy õ ékesszóló és ímé õ ki is jõ elõdbe s mihelyt meglát, örvendezni fog az õ szívében.
15. Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az õ szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek.
16. És õ beszél majd helyetted a néphez és õ lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt.
17. Ezt a vesszõt pedig vedd kezedbe, hogy véghez vidd vele ama jeleket.
18. És méne Mózes és visszatére az õ ipához Jethróhoz...

^*6

  A misszionáriusok felvették a kapcsolatot egy másik személlyel is — Áronnal. Aki a szövegek szerint Miriámmal együtt Mózes testvére volt. Õ volt az, aki jó szónoki adottságokkal rendelkezett. De nemcsak ez volt a fontos. Hiszen a szövegekbõl kiderül, hogy Mózesnek valamilyen beszédhibája volt. Így ez megakadályozta abban, hogy egyszerre sok emberhez szóljon. Ezért volt szükség Áronra. Õ tolmácsolta Mózes mondanivalóját. Ugyanakkor kettejük közül Mózes lett a "fõnök".
  A korábban említett technikai eszköz átadása, mellyel a "csodákat" véghezvitte, a *6/17 mondatból derül ki.
  A találkozás a végéhez közeledett. Az üzenetet Mózesnek átadták. A jármû felszálláshoz készülõdött. Beindította a hajtómûveit...
  Mózes korábban még semmi ehhez foghatót nem látott. Õ ismerte a tüzet, a fáklyát, de az izzó gázsugarat, mely e reaktív hajtómû fúvókáiból tört elõ, nem tudta hogyan jellemezni. (Késõbb külön fejezetben foglalkozunk majd azokkal a jelenségekkel, amelyek ilyen és hasonló nem földi jármûvek megjelenésekor voltak észlelhetõk.)

^*6 Mózes II. könyve 4

  Így hát vajon mit is mondhatott volna mindarról, ami a szeme elé tárult? Késõbb, amikor felidézte a történteket, õ ezt úgy értelmezte, hogy az "Úr" az õ konoksága miatt "gyulladt haragra". Itt is van egy "én azt hittem" kategória.
  A találkozás véget ért, a jármû elrepült, Mózes pedig, kezében a misszionáriusoktól kapott "csodatevõ" technikai eszközzel, hazatért...

RÖVID TARTALOM:
  Mózes születésekor az egyiptomi fáraó parancsa szerint minden újszülött fiúgyermeket meg kell ölni. A néhány hónapos Mózesnek sikerül túlélnie mindezt. Sok év múlva, egy nem földi civilizáció felveszi a kapcsolatot vele. A Mózessel közöltekbõl kiderül az, hogy ez a kozmikus civilizáció beavatkozásra szánta el magát. E beavatkozás közvetítõjéül és eszközéül Mózest választották. Harmadik típusú találkozás során, mely egy minden szempontból sokkal fejlettebb társadalom küldöttével jön létre, utasításokat, instrukciókat és technikai eszközöket kap küldetése eredményes végrehajtásához.

<<Vissza                      Tovább>>

 Vissza a tartalomjegyzékre