A SÁNTA

  Mint már említettük, a Terv Jézus keresztrefeszítésével nem ért véget. Hiszen mindazt, amit õ elkezdett, a Csapat tagjainak, immáron nélküle, folytatniuk kellett. Újabb "csodákra" volt szükség, melyekkel még inkább felhívták magukra a figyelmet, megnyerve ezzel még több embert a Mozgalom számára. Ezek végrehajtásában kivétel nélkül minden esetben a háttérbõl a Hálózat mûködött közre.
  Az embereknek természetszerûleg fogalmuk sem volt a Terv, sem a Hálózat létezésérõl. Az ügyesen megszervezett, a színpadiasság elemeit sem nélkülözõ "csodák" pedig megtették a hatásukat.
  Lássunk hát közülük néhányat.

1. Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozás- nak órájára, kilenczre.
2. És hoznak vala egy embert, ki az õ anyjának méhétõl fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, a kik bemennek a templomba.
3. Ez mikor láta, hogy Péter és János a templomba akar- nak bemenni, kére õ tõlük alamizsnát.
4. Péter pedig mikor sze- meit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk!
5. Az annakokáért figyel- mez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tõlük.
6. Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nin-

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

csen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a ná- záreti Jézus Krisztus ne- vében, kelj fel és járj!
7. És õt jobbkezénél fogva felemelé: és azonnal mege- rõsödének az õ lábai és bo- kái,
8. És felszökvén, megálla és jár vala és beméne õ velök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Is- tent.
9. És látá õt az egész nép (ez volt a cél!), hogy jár és dícséri az Istent:
10. És megismerék õt, hogy õ volt az, a ki alamizsnáért ült a templomnak Ékes- kapujában; és megtelének csodálkozással (a bemuta- tó elérte célját) és azon való álmélkodással, a mi történt vala õ vele.

^*873

  Nos, mindannak fényében, amit eddig megtudtunk, nyilvánvaló, hogy mi történt.
  A "csoda" elõkészületei már annak megtörténte elõtt megkezdõdtek. A városba érkezett egy csapat, melynek tagjai mindannyian a Hálózat ügynökei voltak. A kérdezõsködõknek úgy mutatkoztak be, hogy õk egy család.

^*873 Az apostolok cselekedetei 3

  Elmondásuk szerint korábban egy távoli városban koldultak, de mivel azt remélték, hogy itt majd több alamizsnát kapnak, ezért keltek útra és érkeztek ide. A kíváncsiskodók saját szemükkel láthatták, hogy a "család" egyik tagját a többiek egyfajta hordágyon cipelik. Mikor rákérdeztek, azt a választ kapták, hogy születésétõl fogva nem tud járni.
  Gondolom, mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez a "család" semmilyen különösebb feltûnést nem keltett. Hiszen abban az idõben vándorok számtalanul érkeztek a városba, s indultak tova. Így senki sem érdeklõdött különösebben utánuk. De ha még meg is próbálta volna, akkor sem lett volna módjában mindazt ellenõrizni, amit ezek állítottak. Így az emberek elfogadták a kapott magyarázatot.
  Ettõl fogva a "család" tagjai nap mint nap kivitték a "Sántát" a templom kapujához, hogy ott kolduljon. Soha senki nem látta felállni...*
  Teltek a hetek, a hónapok, és mindennap ugyanaz a kép fogadta az embereket: a "Sánta", aki önállóan soha nem járt, ott ül a templom kapuja elõtt, és kéreget.
  A csapat várt. A kapott utasítás szerint egy férfire vártak, aki majd mond egy furcsa mondatot. Ekkor pedig tudták a "dolgukat"...
  A Csapat tagjai, az apostolok, szintén a Szent Léleknek köszönhetõen, folyamatosan kaptak utasításokat. Az embereknek ezekrõl természetesen a leghalványabb sejtésük sem volt.
  Így Péter is pontosan tudta, hogy van egy "sánta", aki a Hálózat ügynöke. De hogyan fogja felismerni?
  Hiszen a templom körül sokan kéregettek. Közöttük lehettek valóban fizikailag fogyatékos emberek is. Valamirõl fel kellett ismernie!
  A "Sánta" minden bizonnyal valamilyen jelt viselt magán, ami jól megkülönböztette a többitõl, ugyanakkor az embereknek egyáltalán nem tûnt fel.
  Így egy szép napon Péter és János a templom elé érkezett. És az egyik "sánta" megszólította õket.
  Ugye, eddig semmi különleges nincs a dologban. Nyilván azért szólította meg õket, mert alamizsnát kért. Vagy másért?

* A "sánta" jelzõ napjainkban olyan fokú mozgássérültet jelent, aki vala- mennyire járóképes. Ugyanakkor ne feledjük: a Károli Biblia szóhasználata sok száz éves. Így a "sánta" kifejezés korábban olyan mozgássérült embert is jelentett, aki egyáltalán nem volt képes járni. Lásd. *874/8.

  Péter erre azt felelte, hogy figyeljen rájuk. Lehet, hogy ez volt az egyik jelszó, lehet, hogy nem. De ilyet az ember nemigen szokott mondani egy koldusnak. Ugyanis vagy ad alamizsnát, vagy nem (valószínûleg errõl ismerte õt fel a "Sánta").
  Ahogy Péter szemügyre vette a kéregetõt, megtalálta rajta azt az általánostól elütõ apró furcsaságot, melyrõl a misszionáriusoktól kapott parancsban volt szó.
  Így megbizonyosodott arról, hogy ez az õ "embere".
  Jöhetett hát a "csoda".
  Jó hangosan, hogy mindenki hallja, mondta tehát neki: "Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!"
  Ugye, egy arra járó átlagember nem mond ilyet egy koldusnak.
  Így a "Sánta" megbizonyosodott, hogy ez az az ember, akire régóta vártak, a kapott utasítás értelmében.
  Színpadias mozdulattal felállt, és elkezdett járni. De nemcsak járt, hanem szökdécselt is! Mindenki szeme láttára.
  Az emberek természetesen elképedtek. Hiszen hónapok óta nap mint nap látták ezt az embert, ahogy "bénán" ott ül a templom kapuja mellett. Ezért szentül meg voltak gyõzõdve arról, hogy valóban soha nem állt lábra. Most meg... jár! Sõt! Szökdécsel!
  Azonnal csodát kezdtek emlegetni. Leghangosabban a "család tagjai" kürtölték világgá, hogy íme, milyen nagy csoda történt! Ez volt a feladatuk...
  A "Sánta" persze szökdécselés közben nagy hangon dicsérte az Istent, hogy az milyen csodát tett vele.
  Hamarosan híre ment a dolognak. Hiszen a "Sánta", aki születésétõl fogva nem tudott lábra állni, most jár!
  A "család" természetesen egy idõ múlva eltûnt az emberek szeme elõl. Mindenkinek azt mondták, hogy most már útra kelnek, és hirdetvén a csodát, majd városról városra járnak. Ezt mindenki magától értetõdõnek találta. Így senki sem csodálkozott el azon, hogy egy idõ múlva már a városban nem látták többé a "Sántát" és családját...

  De vizsgáljunk meg még néhány mozzanatot. Feltételezem, hogy senkiben sem kelt kétséget az, ha egy ember születésétõl fogva soha nem állt lábra, tehát nem járt. Az ilyen embernek pedig az izmai óhatatlanul elsatnyulnak. Hiszen soha nem használta azokat.
  Ha valamilyen csoda folytán meggyógyulna a betegségébõl, akkor még hosszú rehabilitációra lenne szüksége ahhoz, hogy izmai valamelyest megerõsödjenek, s járóképessé tegyék õt.
  Napjainkban ezt rehabilitációs gyógytornának hívjuk, és hosszú hónapokig tart.
  Ugyanis az izomszövetek nem jelennek meg csak úgy a semmibõl, hanem hosszabb ideig való tartós igénybevétel során képzõdnek. Így építik fel önmagukat.
  Tehát még ha a "Sánta" a csoda folytán meg is tudta volna mozdítani a lábát, ami esetleg tényleg csoda lett volna, akkor is hosszú idõre lett volna szüksége ahhoz, hogy az izmai annyira megerõsödjenek, hogy lábra álljon.
  A mi "Sántánk" természetesen a "családja" körében, a nap végeztével, mások szeme elõl elrejtve — tornázott. Kompenzálandó azt, hogy egész nap kinn mozdulatlanul kellett ülnie.
  Ugyanakkor a lába természetesen normális izmokkal rendelkezett. De ezen könnyen "segíthettek". Hiszen a bõ köntöse mindent eltakart, így a lábát is, mely egyáltalán nem hasonlított egy születésétõl fogva béna ember lábára...
  A másik fontos mozzanat az, hogy Péternek minden kétséget kizáróan meg kellett gyõzõdnie, hogy a sánta, valóban az a "Sánta". Mert képzeljük csak el, micsoda csõd lett volna, ha elvéti, és egy valódi bénát próbál meg talpra állítani...
  Az apostolok cselekedetei könyvben ugyanis van egy másik, kísértetiesen hasonló eset.

8. És Listrában ül vala egy lábaival tehetetlen ember (béna), ki az õ anyjának méhétõl fogva sánta volt, és soha nem járt (ezt mond- hatta volna bárki).
9. Ez hallá Pált beszélni: a ki szemeit reá függesztvén (figyelte, hogy õ e az ügy- nök), és látván, hogy van hite, hogy meggyógyul,

|
|
|
|
|
|
|
|
|

10. Monda nagy fenszóval (jó hangosan, hogy min- denki hallja): Állj fel lá- baidra egyenesen! (ez a jel- szó) És felszökött és járt.
11. A sokaság pedig mikor látta, a mit Pál cselekedett, felkiálta, likaóniai nyelven mondván: Az istenek jöttek le mihozzánk emberi áb- rázatban!

^*874

^*874 Az apostolok cselekedetei 14

  A forgatókönyv szóról szóra ugyanaz. Talán a "béna" is a korábbi "Sánta" volt. Csak a helyszín más. Itt Pál, korábban pedig Péter, tesz "csodát".
  Ugyanaz a színpadias gesztus, akárcsak korábban Péter és János "csodatételének" esetében. Hiszen itt is — a szöveg megjegyzi — jó hangosan mondta Pál a "csodatévõ" szavakat. Ezek nyilván a közönségnek voltak címezve.
  A hatás itt sem maradt el. Az emberek elhitték a "csodát".
  Ugyanilyen "csodákat" cselekedett a Hálózat ügynökeinek a közremûködésével a többi apostol is, többek között Fülöp.

6. A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, a miket Filep mon- dott, hallván és látván a je- leket, melyeket cselekedék.

|
|
|
|

7. Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva ki- menének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula.

^*875

  Az ilyen és ehhez hasonló "csodák" olyannyira megtették hatásukat, hogy bár a hatóságok üldözték, tûzzel-vassal irtották a Mozgalom, a majdani kereszténység követõit, annak egyre több híve lett...

^*875 Az apostolok cselekedetei 8

<<Vissza                      Tovább>>

 Vissza a tartalomjegyzékre