A ZENDÜLÉS

  Egykoron Mózes azért menekült Egyiptomból, mert állítólag megölt egy egyiptomi férfit, és ezért bujkálnia kellett.
  Sok évvel késõbb a misszionáriusok felvették a kapcsolatot Mózessel, és konkrét instrukciókat kapott egy rabszolgalázadás kirobbantásához. Ugyanakkor, mivel õt ott halálra keresték, ezért egyelõre nem térhetett vissza. Elõbb a dolgoknak Egyiptomban meg kellett változniuk, és az utolsó akadálynak is el kellett hárulnia. Lehet, hogy évek teltek el közben, mire a helyzet lecsendesedett, és Mózes elindulhatott, hogy végrehajtsa a küldetését. Persze az is lehet, hogy a misszionáriusok likvidálták azokat a vezetõ személyeket Egyiptomban, akik Mózes halálát akarták. Nagyon hasonló volt a helyzet Jézus születése után. Jézus történetébõl kiderül majd, hogy nem kellett évtizedeket várni, míg az õt keresõk természetes halállal meghaltak, hanem csak néhány évet.
  A misszionáriusok figyelemmel kísérték mindazokat a történéseket, melyek Egyiptomban zajlottak. Amikor a helyzet megérett az akció elkezdéséhez, tudatták ezt Mózessel:

19. Az Úr pedig monda Mózesnek Midiánban: Eredj, térj vissza Égyip- tomba; mert meghaltak mindazok a férfiak, a kik téged halálra kerestek vala.
20. És felvevé Mózes az õ feleségét és az õ fiait és felülteté õket a szamárra és visszatére Égyiptom föl- dére. Az Isten vesszejét

|
|
|
|
|
|
|
|
|

pedig kezébe vevé Mózes.
21. És monda az Úr Mózesnek: Mikor elindulsz, hogy visszatérj Égyiptom- ba, meglásd, hogy mindazokat a csudákat véghez vidd a Faraó elõtt, melyeket kezedbe adtam; (itt konkrétan a kézi fegyverrõl van szó)...

^*7

  Ugyanakkor a másik személy is, akivel a misszionáriusok kapcsolatban álltak, szintén utasítást kapott:

27. Áronnak pedig monda az Úr: Eredj Mózes elejibe a pusztába!

|
|
|

És elméne és találkozék vele az Isten hegyénél és megcsókolá õt.

^*8

  A Biblia szerint Áron Mózes édestestvére volt. Lehet... De inkább úgy tûnik, hogy õ volt a másik kiválasztott, és immár a két küldött

^*7,*8 Mózes II. könyve 4

— "ügynök" egymással kapcsolatba lépett.

28. Mózes pedig elbeszélé Áronnak az Úr mindama szavait, melyekkel õt elküldötte vala és mindazokat a jeleket, melyeket reá bízott

|
|
|
|
|

vala (megmutatta Áronnak azokat az eszközöket, amiket a misszionáriu- soktól kapott).

^*9

  Megkezdõdött a zendülés elõkészítése:

29. És méne Mózes és Áron és egybegyûjték Izráel fiainak minden véneit.
30. És elmondá Áron mindazokat a beszédeket, melyeket mondott vala az Úr Mózesnek és megcselekedé a jeleket a nép szemei elõtt

|
|
|
|
|
|
|
|

(a kapott technikai eszközökkel).
31. És hitt a nép, és megértette, hogy meglá- togatta az Úr Izráel fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meg- hajták magokat és leborulának.

^*10

  A küldetés elsõ fázisa eredményesen zárult. Az izraeliták, köszönhetõen a "jeleknek", amelyeket egy rendkívüli technikai fejlettséggel rendelkezõ civilizáció képviselõitõl kapott eszközzel mûveltek, hittek nekik. Immár Mózes a háta mögött tudhatta a saját törzsének nagyszámú seregét.
  Ekkor következett a második fázis. A fáraót kellett rákényszeríteni arra, hogy elengedje a népet "háromnapi járásra", azzal a céllal, hogy szolgálhassanak Istenüknek. Ez nyilván csel volt. Hiszen a fáraó önként soha el nem engedte volna õket végleg. De a misszionáriusok számítása szerint, lehet, hogy akkora erõ láttán, amilyet Izráel törzse képviselt, engedett volna. Az izraeliták természetesen soha nem tértek volna vissza az egyiptomi rabszolgaságba a "háromnapi útról". Erre nyilván rájött a fáraó is.
  A zendülõk követeket menesztettek, Mózest és Áront, az uralkodóhoz, hogy tudassák vele követeléseiket:

1. Annakutána pedig elme- nének Mózes és Áron és mondának a Faraónak: Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában.
2. A Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam az Izráelt? Nem ismerem az Urat és nem is bocsátom el Izráelt.
3. Õk pedig mondának: A héberek

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

Istene megjelent nékünk; hadd mehessünk hát háromnapi útra a pusztába, hogy áldozhassunk az Úrnak a mi Istenünknek, hogy meg ne verjen minket döghalállal vagy fegy- verrel.
4. Égyiptom királya pedig monda nékik: Mózes és Áron! miért vonjátok el a népet az õ munkáitól?(miért lázítják a népet) menjetek dolgotokra.

^*11

^*9,*10 Mózes II. könyve 4

^*11 Mózes II. könyve 5

  Elsõre tehát nem sikerült a fáraót rávenniük arra, hogy követelésüket teljesítse. És mint minden elbukott zendülés után, jött a megtorlás:

6. Parancsolá azért a Faraó azon a napon a nép sarczoltatóinak és felvi- gyázóinak, mondván:
7. Ne adjatok többé polyvát a népnek a téglavetéshez mint ennekelõtte; hadd menjenek el õk magok és szedjenek magoknak polyvát.
8. De a tégla számát, mennyit ennekelõtte csi- náltak, vessétek ki rájok;

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

azt le ne szállítsátok, mert restek õk és azért kiáltoznak, mondván: Menjünk el, áldozzunk a mi Istenünknek.
9. Nehezíttessék meg a szolgálat ezeken az embereken, hogy azzal legyen dolguk és ne hajtsanak hazug szóra.

^*12

  Most érthetõ csak, miért kellett Mózesnek, és késõbb látni fogjuk, hogy Áronnak is személyi fegyver (*17/10, 17/12, 19/19, 20/5). Hiszen, mint minden lázadás leverésekor, a lázadás vezetõit kivégzik. Mivel azonban Mózesnek és Áronnak valami olyan volt a birtokában, ami abban a korban elképzelhetetlen dolgokat produkált, ezért õk "érinthetetlenek" voltak.
  De a népen bosszút lehetett állni. Mire is az izraeliták követeket küldtek a fáraó kiengesztelésére.

20. És mikor kijövének (az izraeliták követei) a Faraótól, szembe talál- kozának Mózessel és Áronnal.
21. S mondának nékik: Lásson meg titeket az Úr és ítéljen meg, kik rossz hírbe

|
|
|
|
|
|
|

kevertetek minket a Faraó elõtt és az õ szolgái elõtt, fegyvert adván azok kezébe, hogy megöljenek minket (fegyveres meg- torlás).

^*13

  Így a fegyveres megtorlás azt is elérte, hogy éket vert Mózes és az izraeliták közé.
  Az elsõ próbálkozás kudarca miatt Mózes és Áron elvesztette a tömegek támogatását.
  Mózes kétségbeesésében újra felvette a misszionáriusokkal a kapcsolatot. Hogy milyen módon tette ezt? Ma azt mondanánk, hogy kapott egy kis méretû rádió adó-vevõkészüléket, melyen keresztül tarthatta a misszionáriusokkal a kapcsolatot. Elsõre ez puszta feltevésnek tûnik, a késõbbiekben azonban látni fogjuk, hogy konkrét, összehangolt akciók történtek, melyek közvetlen kapcsolattartás nélkül elképzelhetetlenek lettek volna. Persze abban az idõben, a kor technikai ismereteinek fényében mindez nemcsak elképzelhetetlen volt, hanem egyenesen csodának minõsült. Ennek a kapcsolattartó eszköznek köszönhetõen lett Mózes próféta. Hiszen

^{*12, *13} Mózes II. könyve 5

ki a próféta? Az a személy, aki Isten küldötte, aki közli Isten akaratát, és megjövendöli mindazt, ami történni fog.
  Mózes szemrehányást tett a misszionáriusoknak azért, mert rávették õt minderre, eredmény helyett a helyzet csak rosszabb lett.

22. És visszaméne Mózes az Úrhoz és monda: Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldél engem ide?
23. Mert attól fogva, hogy

|
|
|
|
|

bemenék a Faraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszabadítani pedig nem szabadítád meg a te népedet.

^*14

  Minderre a misszionáriusok felindultan reagáltak, s indulatosan közölték, hogy a konok uralkodó ellen fegyvereiket is bevetik, ha kell, de mindenképpen rákényszerítik arra, hogy az izraelita rabszolgákat szabadon bocsássa:

1. Az Úr pedig monda Mózesnek: Majd meglátod mit cselekszem a Faraóval; mert hatalmas kéz miatt kell õket elbocsátani és hatalmas kéz miatt ûzi el õket az õ földérõl.
6. Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítalak titeket

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

az õ szolgálatjoktól (a rabszolgaságból) és meg- mentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntetõ ítéletek által.
8. És béviszlek titeket a földre, a mely felõl esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr.

^*15

  Azzal, hogy mit jelent a kinyújtott kéz, hatalmas kar, egy külön fejezetben fogunk foglalkozni. Egyelõre annyit, hogy ezek különbözõ típusú fegyverek. Hiszen a *11/3-ból egyértelmûen kiderül, hogy Isten fegyvert is használhat.
  Immár a misszionáriusoknak más eszközökhöz kellett folyamodniuk, hogy a fáraót rákényszerítsék az izraelita rabszolgák szabadon bocsátására:

10. Az Úr pedig szóla Mózeshez mondván:
11. Eredj be, szólj a Faraónak, Égyiptom kirá- lyának, hogy bocsássa el Izráel fiait az õ földérõl.
12. Mózes pedig szóla az Úr elõtt, mondván: Ímé Izráel fiai nem hallgatnak reám, hogy hallgatna hát reám a

|
|
|
|
|
|
|
|

Faraó, holott én nehéz ajkú vagyok?
13. És szóla az Úr Mózeshez és Áronhoz és rendelé õket Izráel fiaihoz és a Faraóhoz, Égyiptom királyához, hogy hozzák ki az Izráel fiait Égyiptom földérõl.

^*16

9. Ha szól hozzátok a Faraó mondván: tegyetek csudát; akkor mondd Áronnak: Vedd a te vesszõdet és vesd a Faraó elé; kígyóvá lesz.

|
|
|
|
|

10. Beméne azért Mózes és Áron a Faraóhoz, és úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala; veté Áron az õ vesszejét (Áronnak is

^*14 Mózes II. könyve 5

^*15,*16 Mózes II. könyve 6

volt egy "vesszeje", mely mindazt tudta, amit a Mózes "vesszeje") a Faraó elé és az õ szolgái elé, és kígyóvá lõn.
11. És elõhívá a Faraó is a bölcseket és varázslókat, és azok is, Égyiptom írástudói, úgy cselekedének az õ titkos mesterségökkel.

|
|
|
|
|
|
|
|

12. Elveté ugyanis mindenik az õ vesszejét és kígyókká lõnek; de az Áron vesszeje elnyelé azok vesszejét.
13. És megkeményedék a Faraó szíve és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala az Úr.

^*17

  Tehát az utasításnak megfelelõen a következõ lépésben azzal próbálkoztak, hogy a kapott technikai eszközzel "csodát" tegyenek. Az egyiptomiak birtokában is voltak azonban hasonló készülékek, melyek képesek voltak "trükköket" mûvelni. Azt, hogy honnan lehetett nekik ilyen eszközük, kiderül egy, a misszionáriusok által elejtett mondatból:

24. Ama napon Izráel harmadik lesz Égyiptom és Assiria mellett; áldás a földnek közepette;
25. Melyet megáld a seregeknek Ura, mondván:

|
|
|
|
|

Áldott népem, Égyiptom! és kezem munkája, Assiria! és örökségem Izráel!

^*18

  Úgy tûnik, hogy a misszionáriusok korábban közvetlen kapcsolatban álltak az egyiptomi uralkodókkal, késõbb azonban ez valamiért megszakadt. Hiszen a fáraót a népe istenként tisztelte. Így nem csoda, hogy az nem ámult el a "csodák" láttán. Nekik is voltak korábbról birtokukban valamilyen ehhez hasonló eszközeik.
  Ahhoz a kijelentéshez, hogy egyik "vesszõ" elnyelte a többit, kritikusan kell viszonyulnunk, hiszen egyértelmûen a fantázia, a mítoszteremtés szüleményének tûnik. A krónikás ezzel akarta mintegy aláhúzni, hogy az Úr mennyire szereti az izraelitákat. Mert ellentmond ennek az a tény, hogy az uralkodót nem sikerült meggyõzni, megfélemlíteni.
  Újabb próbálkozások következtek hát:

15. Eredj a Faraóhoz reggel; ímé õ kimegy a vízhez, és állj eleibe a folyóvíz partján, és a vesszõt a mely kígyóvá változott vala, vedd kezedbe.
16. És mondd néki: Az Úr, a héberek Istene küldött engem hozzád, mondván: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem a pusztában; de ímé mindez ideig meg nem hallgattál.
17. Így szólt az Úr: Errõl tudod meg, hogy én vagyok az Úr: Ímé én megsujtom a vesszõvel, a mely kezemben van, a vizet,

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

a mely a folyóban van, és vérré változik.
18. És a hal, a mely a folyóvízben van, meghal, a folyóvíz pedig megbüdösödik és irtózni fognak az Égyiptombeliek vizet inni a folyóból.
19. Monda azért az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a te vesszõdet és nyujtsd ki kezedet Égyiptom vizeire; azoknak folyóvizeire, csatornáira, tavaira és minden vízfogóira, hogy vérré legyenek és vér

^*17 Mózes II. könyve 7

^*18 Ésaiás könyve 19

legyen Égyiptom egész földén, mind a fa-, mind a kõedényekben.
20. Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszõt és megsújtá a vizet, a mely a folyóban vala a Faraó elõtt és az õ szolgái elõtt, és mind vérré változék a víz, a mely a folyóban vala.

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

21. A hal pedig, a mely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödék a folyóvíz, és nem ihatának az Égyiptombéliek a folyónak vizébõl; és vér vala az egész Égyiptom földén.
22. De úgy cselekedének Égyiptom írástudói is az õ varázslásukkal és kemény maradt a Faraó szíve, és nem hallgata reájok;...

^*19

  Ezeket más "jelek" követték:

1. És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Faraóhoz és mondd néki: Azt mondja az Úr: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.
2. Ha pedig te el nem akarod bocsátani, ímé én az egész határodat békákkal verem meg.
3. És a folyóvíz békáktól pozsog és felmennek és bemennek a te házadba és ágyasházadba és ágyadra és a te szolgáid házába és néped közé és a te kemenczéidbe és sütõtek- nõidbe.
4. És reád és népedre s minden te szolgáidra felmennek a békák.
5. És monda az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Nyújtsd ki kezedet a te vesszõddel (Áronnak is volt egy "vesszõje", amit a misszionáriusoktól ka- pott.) a folyóvizekre, csatornákra és a tavakra, és hozd fel a békákat Égyiptom földére.
6. És kinyújtá kezét Áron Égyiptom vizeire, és békák jövének fel és ellepék Égyiptom földét.
7. De az írástudók is úgy cselekedének az õ titkos mesterségökkel és felhozák a békákat Égyiptom földére.

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|

8. És hívatá a Faraó Mózest és Áront és monda: Könyörögjetek az Úrnak, hogy távolítsa el rólam és az én népemrõl a békákat, és én elbocsátom a népet, hogy áldozzék az Úrnak.
9. Mózes pedig monda a Faraónak: Parancsolj velem: mikorra könyörögjek éretted és a te szolgáidért és a te népedért, hogy elpusztuljanak a békák tõled és házaidtól; és csak a folyóvízben maradjanak meg.
10. Felele a Faraó: Holnapra. És monda Mózes: A mint kívánod, hogy megtudd, hogy nincs hasonló a mi Urunkhoz Istenünkhöz.
12. És kiméne Mózes és Áron a Faraótól és kiálta Mózes az Úrhoz a békák felõl, a melyeket a Faraóra bocsátott vala.
13. És az Úr Mózes beszéde szerint cselekedék és kiveszének a békák a házakból, udvarokból és mezõkröl.
14. És rakásokba gyûjték azokat össze és a föld megbüszhödék.
15. S a mint látá a Faraó, hogy baja könnyebbül, megkeményíté az õ szívét, és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala az Úr.

^*20

  Itt most áljunk meg egy pár mondat erejéig, mivel több kérdés is felvetõdik.
  Elõször is, ami a *19/22 mondatot illeti, nyilvánvaló, hogy ez csak egy megjegyzés vagy kommentár, melyet a krónikás fûzött a történtekhez. Hiszen a vizek már meg voltak mérgezve és a halak elpusztultak. A megmérgezett vizet már nem lehetett tovább

^*19 Mózes II. könyve 7

^*20 Mózes II. könyve 8

mérgezni. Hiszen a víz vagy meg van mérgezve, vagy nincs. Azonkívül, bolond lenne az, aki a saját országának az ivóvizét tovább mérgezi. Krónikásunk, aki mindezeket Mózes elbeszélésének nyomán lejegyezte, nem értette teljesen tisztán azt, hogy vajon mi is történt akkoriban. És mivel nem értette, ezért a maga sajátos módján, hozzáfûzött kommentárokkal próbálta a teljesen érthetetlent érthetõbbé tenni. Az akkori történéseket valóban nem is érthette meg teljesen, hiszen csak nagyon egyszerû technikai ismeretei voltak. Ugyanakkor a késõbbi korok folyamán, amikor megpróbálták az írásokban foglaltakat értelmezni, elképzelni, akkor ezek a kommentárok a képet teljesen összezavarták.
  A mai technikai tudásunknak köszönhetõen azonban már meg tudjuk a szövegekben különböztetni azokat a részeket, amelyek valóban az akkori események részleteit tartalmazzák, s azokat, melyek csak a krónikások hozzáfûzött kommentárjai. Hozzáteszem, hogy a Bibliában nagyon sok ilyen kommentár van, mely eltorzítja a valós képet.
  Ami a békákkal kapcsolatos történéseket illeti, egyértelmû, hogy színjáték volt az egész. Hiszen mindez egy jól kidolgozott terv szerint történt. A misszionáriusok úgy szaporíthatták fel a békák mennyiségét, hogy valamilyen módon felszaporították a vizekben a békaembriók számát. A mai technikánkkal, többek között a biotechnológia eszközeivel, mi is meg tudnánk ezt tenni. Mindez nyilván nem egy szempillantás alatt történt. Mózes közölte a fáraóval, hogy amennyiben nem tesz eleget követelésüknek, akkor egy újabb csapás következik. Ami meg is történt. A békaembriók kifejlõdtek és a békák, az embriófelszaporításnak köszönhetõen többen voltak, mint amit a természetes életterük el tudott viselni. Ezért mindenütt megjelentek, a házakban is. Ettõl persze a fáraó megijedt. Bármit megígért volna, csak érjen véget ez a békainvázió.
  Ekkor következett a színjáték következõ mozzanata: Mózes kiment, nyilvánosan az égre emelte a tekintetét és hangosan, a tömeg szeme láttára kérte az "Urat", hogy a békákat távolítsa el. Másnapra azok elkezdtek elhullani. A misszionáriusok rendelkezésére állt egy éjszaka, hogy valamilyen vegyszerrel elpusztítsák a mindenütt nagy számban nyüzsgõ békákat. Ugyanakkor a szövegek szerint a fáraó

varázslói is kinyújtották a veszszejüket, és felhozták a békákat. Mindez valahogy kilóg a sorból. Hiszen ha már egyszer megjelent a békainvázió, és a békák mindenütt ott voltak, akkor már újabb inváziót elõidézni nem lehetett. Ezért egyértelmû, hogy ez is kommentár, azon sorok lejegyzõjének kommentárja, aki Mózes szavait megörökítette az utókornak.
  Több ilyen "csapás"-színjáték követte még egymást:
— tetvek, bogarak, rovarok inváziója,
— marhavész és fekélyek, vírusok;
— sáskák;
— háromnapos sötétség.
  A tetveket, a bogarakat és a sáskákat mesterségesen lehet tenyészteni és számukat felszaporítani, utána pedig rovarirtó szerrel elpusztítani.
  A marhavész és fekélyek — egyértelmûen járványt okozó biológiai anyagok következményei. A mai biológiai fegyverekkel ilyeneket elõ tudunk idézni.
  A háromnapos sötétség a legkeményebb dió. A szövegek szerint három napig vak sötétség volt Egyiptom földjén.

23. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az õ helyébõl három napig; de

|
|
|

Izráel minden fiának világosság vala az õ lakhelyében.

^*21

  Ilyet elõidézni nem tudunk. Úgy tûnik, ez sem egyéb, mint a krónikás fantáziájának szüleménye. Ugyanis mindez teljességgel valószínûtlen. Hiszen abban az idõben ismerték a tüzet és a fáklyát. Mert az éjszaka sötétjében is világítottak. Nem bénult meg a ország minden éjszaka. Így mégha olyannyira sötét is lett volna, akkor is fáklyát és máglyákat gyújtottak volna, és élték volna tovább megszokott életüket. És semmiképpen sem ültek volna egy helyben három napig. Ezzel szemben, a krónikás szerint, az izraeliták házaiban mindenütt világosság volt. Ezen túlzásokért tûnik ez a mítoszteremtés részletének, mely arra volt hivatott, hogy a krónikás ismételten mintegy aláhúzza azt, hogy az "Úr" mennyire szereti Izráel törzsét. Pedig mindennek semmi köze a valósághoz...
  Nos, minden egyes "csapás" után, amit a misszionáriusok idéztek elõ szuperfejlett technikájukkal és igen magas szintû tudásukkal,

^*21 Mózes II. könyve 10

amikor a veszély elmúlt, a fáraó rendre megszegte adott szavát. Bármennyire is törekedtek a nyers erõ bevetésének elkerülésére, bizonyossá vált, hogy ilyen szószegõ uralkodóval tárgyalni nem lehet. Ekkorra már egyértelmû lett, hogy az uralkodót csak úgy lehet rákényszeríteni arra, hogy az izraelita rabszolgáit szabadon bocsássa, ha fegyveres erõt alkalmaznak.
  Ekkor döntöttek: bevetik csapataikat.
  Közeledett az invázió éjszakája...

RÖVID TARTALOM.
  Ez elsõ találkozást követõen, mely során Mózes feladata végrehajtásához konkrét utasításokat és technikai eszközöket kapott, még nem érett meg a helyzet Egyiptomban a rabszolgalázadás kirobbantásához. Ezért Mózesnek Midiánban kellett várakoznia arra, hogy akcióba léphessen. Eközben a misszionáriusok állandóan figyelemmel kísérték az Egyiptomban zajló folyamatokat. Úgy tûnik azonban, hogy nemcsak passzívan figyelték, hanem alakították is azokat. Amikor eljött az idõ, Mózes parancsot kapott az indulásra.
  Egyiptomba érve kapcsolatba lépett Áronnal, aki szintén utasítást kapott a misszionáriusoktól, hogy fogadja Mózest. Azért volt rá szükség, mert Mózes beszédhibás volt. Így a tömegek felé Áron tolmácsolta Mózes mondanivalóját.
  A küldetés elsõ szakaszában meg kellett szerezni a rabszolga izraeliták támogatását. Erre volt hivatott ama technikai eszköz — a "vesszõ", mely abban a korban elképzelhetetlen dolgokat produkált. Az emberek mindezt látva természetesen Mózes és Áron mellé álltak.
  Hátuk mögött tudva a tömegeket, immár felléphettek a fáraó elõtt követelésükkel.
  Azt kívánták elérni, hogy az szabadon bocsássa az izraelita rabszolgákat. Amire persze az egyiptomi uralkodó nem volt hajlandó. Ekkor jött el annak az ideje, hogy a birtokukban lévõ technikai eszközökkel "csodákat" mûveljenek. De ez sem bizonyult elegendõnek ahhoz, hogy megfélemlítsék az uralkodót, hiszen mint kiderült, korábbról neki is voltak a birtokában olyan eszközök, melyek szintén tudtak "csodákat" mûvelni. Ezért a zendülés elsõ hulláma elbukott.

  A fegyveres megtorlás, mely ezután következett, éket vert az izraeliták és vezetõik közé. Ugyanakkor a "vesszõknek" köszönhetõen, melyek Mózes és Áron birtokában voltak, õk érinthetetlenek maradtak.
  A misszionáriusok, értesülve a kudarcról, felindultan reagáltak. Immár komolyabb eszközöket kellett bevetniük.
  Következett a húzd meg, ereszd meg taktika. Különbözõ globális kataklizmákat idéztek elõ azzal a céllal, hogy megfélemlítsék és jobb belátásra bírják az uralkodót. De mint kiderült, az nemcsak hogy arrogáns, hanem szószegõ is volt. Hiszen minden alkalommal, mikor megszûnt a veszély, rendre megszegte adott szavát. Így hát szertefoszlott annak az illúziója, hogy békés eszközökkel a misszionáriusok elérjék céljukat. Nem maradt más, mint a nyers erõ...

<<Vissza                      Tovább>>

 Vissza a tartalomjegyzékre